Tuesday 4 December 2007

35 dolog amit a 36. születésnapomig szeretnék megvalósítani


Végre elkészültem a mindannyiunkat alaposan megizzasztó novemberi kihívással.
A feladat az volt hogy oldalba kellett foglalni a következő születésnapunkig céljainkat, melynek száma egyel kevesebb kell hogy legyen mint az éveinké. Már ezek összegyüjtése sem egyszerű feladat ilyen magas életkornál :-) Ezen kívül adott volt egy elrendezésterv, amit nem nagyon sikerült tartanom.
Tinikoromban nagyon céltudatos voltam, kivágtam és kifestettem csillagformákat és ezekbe írtam bele elvont és konkrét céljaimat, majd a szobám falára ragasztottam, hogy mindig ott lebegjenek a szemem előtt. (akkori céljaimnak kb a felét sikerült csak elérnem, ma már realistább vagyok). Ezért arra gondoltam először hogy megidézem a régi csillagos elrendezést. Igen ám de nem nagyon akart sikerülni, az elforgatott írások eltorzultak, és az egész nagyon giccses lett, több nap alatt készültem el életem legrémesebb scrapjével. Persze nem mertem megmutatni...
Aztán hirtelen felötlött, hogy mostanság a precizitást igénylő dolgokat excel-ben szoktam megtervezni (pld a karácsonyi bevásárlást, mert nálunk az igen összetett feladat)
Egy gyors számolás után elkészítettem a táblázatot, aminek a szélső mezőibe írtam csak, majd ezt bemásoltam a képszerkesztőbe, a többi már ment mint a karikacsapás.
Fotóm köré pedig feng-shui szerint rendeztem el különböző tárgyakat, ez azt jelképezi, hogy szeretném életem összes területét megerősíteni és megtartani a harmóniát.
A papírok saját készítésűek, a képeket az internetről szedtem és feng-shui szabályok szerint megfelelőre színeztem.
Ez a második változat kb 3 óra alatt elkészült.
Az eddigi leghasznosabb kiívás volt amiben részt vettem. Nem csak azért mert egy igen bonyolult feladatot kellett megoldanom és önmagamat is bemutatnom, hanem mert el kellett gondolkodnom azon, mit szeretnék megvalósítani, és hogy bizony vannak területek, amelyeket mostanság elhanyagolok (pld az egészségem). Összefoglalva megtettem az első lépést a változtatáshoz.

4 comments:

N.Zsuzsi said...

Jó, hogy ennyit agyaltál rajta te is, tényleg hasznos kihívás :) és igen realista is az összegzésed, néhány pontot én is kiírhatnék magamnak (dekupázs-tanulásban esetleg tudok segíteni, szívesen válaszolok, ha kérdésed lenne).
Tetszik nagyon az egész :)

krisssz said...

Klassz lett:) Nem könnyű összegezni, hogy az ember mit is akar megvalósítani. Nálam pláne hehéz lenne, mert jóval több célt kellene összeszednem:)) Gimp ügyben kérdeznék valamit, hol tudnám megtenni?

Szilvi said...

Örülök, hogy tetszett a kihívás ;)
Ügyesen megoldottad. Nem semmi, hogy tiniként ilyen céltudatos voltál. Nekem sosem sikerült összegezni, miket is szeretnék. És ha már a fele megvalósult a céljaidnak, az is nagyon nagy szó! (Egyénként pár célt tőled is el tudnék emelni ;))
Nagyon jó ez a képed. És tetszik, hogy végül feng-shuis alapra helyezted az oldalt. Megérte a sok munkát!!!

Budaházi Brigitta said...

Igeeeen! Ez igen! Szuper oldal lett, már a galériában is megdicsértem! Nagyon örültem, hogy itt már teljes nagyságában látható és böngészhető az oldalad! Tetszenek a Feng Shui tárgyak és az alapötlet, a harmóniára való törekvés. Egyetértek Veled.
A céljaid pedig ismerősek, ezáltal Te is ismerősebbé váltál. Köszönet a közzétételért.
G.