Monday 18 August 2008

Újrahasznosított csomagolópapír



Legújabb gyerekeknek (is) való kreatív könyv beszerzésem a múlt héten érkezett.
Fiona Watt: Művészsuli.
Azonnal kipróbáltunk belőle egy kombinált technikát, amelyhez azt a csomagolóanyagot is felhasználtuk, amelyben a könyvet küldték.
Hozzávalók: pasztellkréta, tempera, ecset, olló, erős karton (doboz), postai csomagolópapír, egy kis csillámpor tetszés szerint, lelkes gyerekek.
1. Készítsük elő a képkeretet és alapot. Ehhez vágjunk körbe két egyforma téglalapot a dobozból, az egyiknek a közepét szikével (nekem nem ment) vagy ollóval vágjuk ki, majd egy ugyanekkora papírdarabot is a barna csomagolópapírból. (ezt a nagyobbak már önállóan megtehetik)
2. A középen lyukas képkeret részt fessék ki a gyerekek. (erre még száradás előtt lehet szórni egy kis csillámport, vagy pedig száradás után pasztellkrétával díszíthetik)
3. A madaras kép festése úgy történik hogy először az egész csomagolópapírt befestik kékre, majd ha megszáradt a madár testét feketével. Apróbb részleteket (pld a vékony lábait) alkoholos filccel is lehet. Majd újabb száradást követően jöhet a díszítés élénk színű pasztellkrétákkal, amit fülpiszkálóval óvatosan elmaszatolnak. A rögzítés történhet hajlakkal, ha nincs otthon fixáló.
4. Végül ragasszák össze a kerettel, melynek hátoldalára ragasztószalaggal akasztót is lehet tenni.
1-4. Mindeközben mi a kisebbeket próbáljuk lekötni: Bence festéssel kezdte, kollázzsal (papírok széttépésével) folytatta, ám egy modern szobor lett a végeredmény, néhány korong és számolópálcika közreműködésével.
Nagyon egyszerű folyamat után egy színpompás kép a végeredmény, a gyerekek tovább ügyesedtek, ráadásul a környezetvédelemért is tettünk egy picikét, elvégre "Apró kezdetekből lesznek a nagy dolgok"

A fenti oldalhoz felhasználtam: Barna csomagolópapír, ecset (saját szkennelés), jegyzetpapír, cellux (saját Meadow kit), hajtogatott képkeret ScrapGirls, bélyegző saját (melyenek alapja Gigi készletéből való) valamint Didó új wordartja.

3 comments:

Szunyo said...

Klassz lett az oldal és látszik, hogy a gyerekek is szívesen alkotnak! :DDD

Mesi said...

Milyen jó, hogy így le tudod foglalni őket (ill. ők magukat) néhány papírdarabbal! Annyira aranyosak a képeken, ahogy elmélyülten alkotnak!

Budaházi Brigitta said...

A lurkók édeseeeek! jó volt végigolvasni. mi is nagyon szeretünk együtt alkotni. jó lett az oldal is nagyon róla! ugye milyen KIRÁLY dolog ez a scrapbooking? ki emlékezne erre évekkel később... ?