Tuesday 13 January 2009

Hagyományos scrapbook és még két új valami...:-)



Egy picit zavarba jöttem az első hagyományos scrapbook oldalam iránti érdeklődés miatt...remélem nem okozok nagy csalódást... No de mégiscsak ez az első és először mindenki félénk egy csöppet, ugye? És hátha egyszer ebbe is belejövök.

Az oldal elkészítéséhez Tina adta meg a végső lökést, azzal a kihívással, aminek egyszerűen nem tudtam ellenállni. Itt olvasható a Tündérligeten, és nem csak scrappereknek szól, bárki, bármilyen formában csatlakozhat. Jótékony hatását saját bőrömön tapasztaltam.

A sikerlistát már szilveszterkor elkezdtem írni magamnak...

Most kicsit elkalandozok. Egy kedves kolleganőm asztala mellett ki volt ragasztva egy karikatúra, sok-sok majom volt rajta. Egyikük a fán lógott, másikon tapostak, harmadik egyedül szomorkodott, ötödik nagyon vidám volt és így tovább... Megkérdezte hogy szerintem én melyik vagyok. Azt feleltem, hogy most talán ez aki itt egyedül van..Erre ő rábökött egy másikra: "szerintem meg ez vagy" Ez a majom két másikat tartott a vállán. Magyarán az én szerepem mások segítése úgy hogy a háttérbe húzodom közben, de csöppet sem vagyok olyan egyedül mint képzelem.. Hát lehet benne valami. Ami igaz az igaz most is olyan feszes a vállam mintha egy csomó majom ülne rajta :-))
Elég kevés képen - talán eddig egyetlen ilyet csináltam - vagyok én magam a középpontban.

No hát most muszáj volt....

Vasárnap úgy adódott, hogy Zoli elfoglalta a gépet egész délutánra, Bence pedig nagyon sokat aludt. Nem volt más dolgom így elővettem a eszközeimet, papírokat, gombokat, szalagokat, fényképeket és nekiláttam. Elég sokáig tartott, míg kitaláltam melyik az az elrendezés, amit talán nem fogok nagyon elrontani. Ebben Gigi könyve segített és az a rengeteg tanács amit úgy fél éve tömérdek kérdésemre adott. Köszönöm újra! :-)

Nekiláttam és nagyon nagyon jólesett ezzel bíbelődni. Olyan szépek ezek a papírok, még mindig sajnáltam vágni, nemhogy tépni. De megtettem. (Már a képeslapoknál túl voltam az első rémületen :-) Kicsit hibrid is azért még, mert a papírcsíkok a jegyzeteknek, a cím és a sarokindadísz digitális kelléktáramból származik.

Az oldalon a múlt év jó dolgait foglaltam össze. Azt a hosszú írást amit szilveszterkor kezdtem, kinyomtattam és becsúsztattam két albumlap közé.

Végre van lakója a naplómnak :-)






Amikor vágtam és ragasztgattam, Timi odaült és mindenképpen segíteni szeretett volna. Adtam neki papírokat, nyaralás fotókat és közben ő is alkotott, kettőt is. Az elsőt megmutatom, de nem itt hanem itt. Ez az egyik "új valami" :-) A másik "új valami" pedig itt van.
Legyen szép napod!

12 comments:

todido said...

ez valami fantasztikus lett! tényleg csak gratulálni tudok és biztatni Téged, hogy folytasd, mert szuper lett!! nem is úgy tűnik, hogy az első, hanem, mintha mindig is ezt csináltad volna:-))) csak így tovább!

pavelancsika said...

Wow! Gyönyörű lett! Olyan igazán Katás. :)
Gratulálok!

{Hana} said...

Gratulálok!! :D Nagyon szép lett! :-)))) Tényleg gyönyörűek ezek a papírok...
Csak így tovább!!!! :D

Virág Éva said...

Nagyon szép lett!!! Nekem nem lett csalódás:DD

Timcso said...

Ez csalódás? Miért lenne az, hisz gyönyörű!!! Szuper a fotó rólad!Remélem, hogy kedvet kaptál és még sok-sok oldalt, alkotást láthatunk tőled!:)

Tina said...

Nekem is nagyon tetszik, finom, nőies oldal lett!:-) Köszönöm, hogy részt veszel a kihíváson, megtisztelsz vele!:-)

ScrapMona said...

Én is csak gratulálni tudok. Harmónikus, egységes, minden a helyén van. A kép Rólad nagyon klassz. Várom a folytatást.
Ugye nem is olyan bonyolult...

Linsey said...

Nekem is nagyon tetszik! Köszi a másik két blogot is.:))

Budaházi Brigitta said...

Kata, ez nagyon nagyon szép lett! Az egész oldal sugárzik a finom ízlésedtől. Szuper munka, gratulálok! Még-még-még ilyeneket! Ui: a képedet és a papírokat nagyon szeretem rajta én is! :)

Budaházi Brigitta said...

A blogjaid pedig nagyon tetszenek! Igyekszem minél sűrűbben benézni hozzád. A gyermekjátékos nagyon érdekel a másik pedig főleg azért, mert Te írod. Sok sikert kívánok, és azt, hogy e két blogról is majd ezt tudd írni egy leendő, Önmagadról szóló oldalra, hogy "Népszerű blogOK" ! <3

kisvirág said...

Szerintem is nagyon finom, nőies oldal lett. Harmónia és nyugalom sugárzik belőle. Várom a következőt!!!

Hámos Beáta (betsie) said...

Nagyon tetszik az első hagyományos oldalad! Nagyon TE vagy!
Az új blogok pedig szuperek, fel is iratkoztam! :)