Saturday 23 August 2008

Nyaralás emlékek



A fenti képet készítettem a Scrapbookozz Velünk harmadik kihívására.
Ezt a fotót, amelyet a középpontba helyeztem, nagyon szeretem, már készítettem vele összeállítást és attól tartok még fogok is :-). Az idézetről pedig egy korábbi témám jutott eszembe: nyaralás gyerekekkel.
Az a lényeg, hogy együtt legyünk, bárhová is megyünk, ők biztonságban, otthon érzik magukat. Különösen igaz ez kisbabákra, mint Bence volt akkor. Az otthon megszokott arcok vették körül így semmi problémát nem okozott neki a környezetváltozás, sőt lehetősége nyílt új dolgokat megtapasztalni. Mivel sokat tologattuk a kölcsönkapott sportbabakocsiban: itt tanult meg ülni is.

Ehhez az oldalhoz a következőket használtam fel:
Scrapbookozz Velünk - idézet
Scrapbooks Gone Digital: Travel Collection - háttérpapírok, kapocs, bélyegkeret
Stephanie: Shabby Spring - keretKatie Pertiet: Journalling strip Happy-scrap: jegyzetlapPagi csipke, bélyegző - saját
Fontok: Jane Austen, 28 Days Later


Az idén nyáron szintén testvéremékkel nyaraltunk Orfűn. Ez is remek volt. Jópár fotó készült, közülük néhány, a gyerekek legjobb napjáról az alábbi képen látható. Ezt gyorsan össze tudtam rakni a varázsoldal segítségével. (ritkán használok sablont, de garantáltan sikeres megoldás ha kevés az idő)
Nagyon fel voltak dobva mindannyian, azóta is emlegetik, bátran ajánlom mindenkinek, aki arra jár és szeretne egy tökéletes családi programot: a Mecsextrém kalandparkot.
A parkban un. "nyúl rendszer" működik. Ezek olyan kuponok, amelyeket a pénztárban kell megvásárolni: érdemes a honlapon előre kinézni, hogy mit szeretnénk igénybevenni. 4 éves kor feletti gyerekeknek ideális úticél, de a játszótéren vannak olyan könnyebb csúszdák, lépcsők, hídak, "madárodú" mászókák amivel kisebbek is tudnak játszani.





Az oldal elemei:
Scrapbookozz Velünk - Varázsoldal (template)
Budaházi Brigitta: 100% nyár szómatricák

Michelle Coleman Bohemian Summer és Wild Sorbet papírok
Mindy Terasawa (Designer Digitals) One Sunsine Sticker (napocska matrica)

2 comments:

Budaházi Brigitta said...

Kata, a kreatív próbatételünkre érkezett oldaladat azóta szeretem, amióta beküldted. Nem volt kérdés számomra, hogy rá adom majd az egyik voksomat a szavazásnál. Imádom a színeit, sok apró stílusos részletét, a sok ötletet, az összhangot, harmóniát. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az oldaladat is. :)
A másik oldaladtól pedig egészen meghatódtam. Ezt csak én tudom miért, de, azt hiszem kitalálható.... :) A színei, a vidámsága remekül visszaadja, milyen lehetett az a nap ott számotokra. Nagyon jó ránéznem. Köszönöm. Lementettem magamnak. :)
Gigi

Hámos Beáta (betsie) said...

Szia Kata!
Én is imádtam a kihívásos oldaladat! Nagyon szép lett, rengeteg rajta a felfedeznivaló!
A másik oldaladnak szintén nagyon örültem! Jó viszontlátni a varázsoldalt ilyen formában, a ti kalandjaitokat belefoglalva! Nagyon jók a színválasztások és a matricákat is nagyon klasszul használtad fel! :)