Wednesday, 16 January 2008

Háziviziló




Bekapcsolom a televíziót, böngészem az internetet:
Mindig fitt, tökéletes alakú, széparcú anyuka sminkelve, push up hajjal gyönyörűen megterített asztalnál közös reggelire várja boldog családját, majd pillanatok alatt, csillogóra mosogat és bepakol minden edényt a pazar konyhaszekrénybe, mosógépe mindig patyolattisztára mos, a padló ragyog, sehol egy porszem, a 200 négyzetméteres izlésesen berendezett lakásban minden a megfelelő helyen. Mellesleg minimum 2 diplomával és 3 nyelvvizsgával rendelkezik, melynek egy részét munka és család melett szerezte. Luxusautóval viszi gyerekeit a legtrendibb fejlesztő foglalkozásra, akik már féléves koruktól kezdve egy idegen nyelvet is tanulnak. Mindemellett a hobbiját is mesterfokon űzi, és saját cégét irányítja. Férjével luxus hajóútra megy, és luxusszállodában száll meg, és persze csöppet sincs lelkifurdalása az otthonhagyott gyerekek miatt. Közben kutyája új mobiltelefont vásárol magának...és édes, apró vizilovak szaladgálnak a lakásban.
Úgy érzem ideje változtatni az életemen, ezért tervet készítek. Holnaptól minden másképp lesz!

De vajon tényleg egy csődtömeg vagyok emiatt, mert nem születtem dúsgazdag szupermodellnek Einstein agyával, ráadásul még a saját, egyszerű, tervem sem tudom betartani?

A reklámpszichológia lényege, hogy a terméket valamely alapvető emberi szükséglettel kapcsolja össze (pld sör=barátság, drága autó=férfiasság, kávé=pihenés, drága kozmetikum=gondoskodás) Az ember csak érzi, hiányzik valami az életéből, és feltétlenül meg kell szereznie azt az autót, házat stb, különben nem lehet boldog. Közben dolgozik éjjel-nappal. Alig-alig jut előre..közben kiég, elfásul, elveszíti a szeretni tudás képességét, depressziós lesz. És hiába szerzi meg végre azt a valamit, először az hiszi boldog, de aztán rájön hogy mindez csak illúzió, hamar szertefoszlik. Vajon miért?

Az anyagi dolgok csupán múló örömöt hoznak. Nem is sejtjük, hogy amiért annyit küzdünk és harcolunk, valójában kezdettől fogva velünk van, csak nem vesszük észre. Meg kellene tanulnunk becsülni tudjuk azt, ami már a mienk. Mert értékünket nem a számok szabják meg (hogy hány kilók vagyunk, mennyi pénzünk van és mekkora, IQ-nk...), hanem az ahogyan az életünket megéltük. És mindez nem mérhető.

Csak elgondolkodtam..mostanában túl sok kávét iszom..lehet hogy csak lazítanom kell egy picit. TV és internet nélkül. Megyek is!

Azt még azért leírom : a fenti oldalak remek kiegészítői innen vannak.



7 comments:

Szilvi said...

Ez nagyon tetszett. Egyrészt a mondanivaló, amivel teljesen egyetértek. (Épp ezért félek kicsit összeköltözni a barátommal. A koliban annyira azt csinálhatom, amit akarok, és annyira nem kell senkinek megfelelnem, hogy egyrészt mindenre jut időm, amit szeretnék, másrészt nincs lelkiismeret-furdalásom, ha valami nem jól sül el.) No mindegy, nagyon igazad van, mégis annyira nehéz megtalálni a saját belső egyensúlyunkat, nem? Csábító a reklámvilág, akkor is, ha tudjuk, hogy nem tesz boldoggá. És néha nehéz észrevenni a megszokott dolgokat, amik igazán boldoggá tesznek.
Az oldalaid pedig csúcs jók lettek! Nagyon tetszik a terv és valóság kontrasztja. Meg a képek, amikkel illusztráltad. Jó néha megörökíteni a "szürke" hétköznapokat is.
Gratulálok, profi munka!

Zsuzsi said...

Csatlakozom Szilvihez :)

Kedvenc képem az ilyen típusú reklámokban, hogy anya feér blúzban, mgassarkúban tüsténkedik a konyhában. életszerű :-S

krisssz said...

Ez csúcs lett! Az ötlet és a megvalósítás is. És ha hozzásegít ahhoz, hogy Te magad is változz a magaddal szembeni elvárásokkal, akkor nagyon hasznos is. Asszem én egy mázlista vagyok, rám nem hat a reklámvilág. Nem mondom, hogy így jó minden, ahogy van, mert akkor mi vinne előre, de szupermamákhoz sose akartam hasonlítani.

Bea said...

Szia! Ez egyrészt nagyon vicces. Jót nevetgéltem a második oldaladon. Azt néztem meg először. Jók a képek, a kommentár :)) Aztán megnéztem az elsőt. Itt is jót mosolyogtam. (azért)
Másrészt azért komoly ez az egész, mert sajna úgy tűnik tényleg ilyen a világ, és én magam lassan kezdem kívülállónak érezni bizonyos helyzetekben, néhány dologban. MERT én sem foglalkozom semmi ilyesmivel, (na jó, nagyon néha...), de akkor hamar rendberázom magam.
Nagyon jók a képek is!

Franci said...

Ezt jó volt olvasni.
Komolyan.
Kösz, hogy megosztottad velünk.

szidis said...

Megnyugodtam. Én nem vagyok tökéletes, nem is akarok az lenni.
Mégis amikor napjában ötször átjön a kedves mama, bosszant, hogy nem vagyok az:))
Jó kedvem lett ezektől a jó kis oldalaktól:)Viccesen öszínték...(egyetértek az előttem szólókkal)
Szupi

Budaházi Brigitta said...

Minden szavaddal egyetértek, Kata. Igazad van. Jó volt olvasni a merengésedet. Az összeállításaid pedig nagyon kifejezőek és elgondolkodtatóak lettek.