Thursday 23 April 2009

Kezdetben volt...

Didótól kaptam meg egy vadiúj scrapblogjáték stafétabotját:

1. Mutatsd meg az elsőként készült alkotásodat.
2. Írj pár sort a scraphez fűződő érzéseidről, gondolataidról, mióta csinálod, stb.
3. Add tovább a játékot az általad kiválasztott 5 embernek, és hagyj erről megjegyzést a blogjukban.

Nagyon örülök, ennek a játéknak, mert már régóta tervezek egy ilyen bejegyzést és azt is megtudhatom, hogy mások hogyan kezdték. :)

1. A legeslegelső oldalaimat fogom megmutatni, abból az időből, mikor még nem is igazán tudtam mi az a scrapbooking. Ezeket még sehol nem mutattam meg :)
Amikor még óriási sikerélményt jelentett az, hogy az egyik fotót rá tudtam helyezni a másikra:
Ez 2007. január 30-án készült:



A fotókon Bence első mosolyai 5 hetes korából, a díszítés pedig saját plüsjátékból és a babaszoba falán lévő szalvétaképből varázsoltam.

Egy másik: a fantasy-őskövület, hogyan jussunk el Japánba, anélkül hogy kimozdulnánk otthonról. Timikét helyeztem egy különleges környezetbe. (eredetileg a karácsonyfa alatt áll) 2007. január 15-én.



2. Történetem több mint két évre nyúlik vissza. Kisfiammal voltam várandós, s a végefelé már az otthoni nyugalomban elhatároztam hogy hasznosan tanulással fogom tölteni a szabadidőmet:
Az Origon lapozgatva rábukkantam az alábbi oldalra: Oktatóvideók. Meg is rendeltem néhányat, köztük a GIMP-ről szóló anyagot is.
Ezzel egyidőben született bennem meg az elhatározás, hogy készítek Bencének egy különleges babanaplót. (Erről már írtam egy vallomást régebben. Itt olvashatod!) Úgy gondoltam, hogy word szövegszerkesztővel írom a szöveget, fotókkal illusztálom és a végén kinyomtatom és lefűzöm dossziéba. Hogy ötleteket gyűjtsek a témákhoz és rendszerezéshez keresgélni kezdtem az interneten először magyarul, majd angolul: "baby-diary". Ez vezetett a "scrapbook" kifejezéshez valahogyan (ezt már sajnos nem tudnám rekonstruálni :) A következő állomás pedig a Scrapbook Flair nemzetközi közössége, ahol ott is ragadtam hosszú időre. Eleinte csak nézegettem és csodáltam a képeket. Közben tanulgattam a GIMP-et, ennek kezdeti szakaszában készültek a fenti képek is gyakorlásképpen. S el kellett telnie néhány hónapnak míg az első oldalamat meg mertem mutatni. Ez 2007 márciusában történt. Mivel azelőtt az interneten olvasóként mozogtam csak, eleinte tele voltam kétséggel, hogy szabad-e ilyet nekem tennem. Életem legkülönlegesebb és legnagyobb élményének megörökítése: a születés misztériuma. Azt próbáltam vele megmutatni mit éreztem akkor: összeolvadás a világmindenséggel, örökké tartó pillanat, az igazi jelenvalóság.



S ezt követte még több, melyekre rengeteg kedves, dícsérő szót kaptam. Ezeket mind megnézhetitek az SF galériámban.
Később felfedeztem, hogy magyarok is vannak már e hobbinak hódolók köreiben. Ancsikával és Kolibrival is ezen a honlapon "találkoztam" először.
Később magyar nyelvű anyagokat is találtam a neten: elsőként Loncika oldalát. Ő volt az aki a régi Magyar Scrapbook Portálon először invitált egy stafétajátékra később. Aztán lassan napi szükségletemmé vált ez az egész, amely tényleg nem csupán egy hobbi, hanem életforma.
2007. szeptember 27-én kezdtem blogot vezetni, amivel újabb szenvedély vette kezdetét.
Hogy mit szeretek a scrapbookban? Mindent! Mert benne van minden! Pontosabban beletehetek mindent amit akarok, magam építhetem a világom..Talán a teremtés örömét Szeretek adni is, mert az jó érzés. A múlt-jelen-jövő egységét..Írtam is már ezekről az érzésekről pld itt.
Fogalmam sincs hány oldalt készítettem eddig. Többszázat. Ennek talán a fele lehet itt a blogomban vagy szétszórva galériákban. :)

És most jön a kiválasztás, mely nem könnyű (bár a játék új, biztosan eljut majd mindenkihez):
Kiszemeltjeim:
Ancsika
Bea (Beandy)
Tinci
Kisvirág
Linsey

4 comments:

todido said...

jaj de jó volt olvasni Téged:) Köszönjük:)

Ancsika said...

Nagyon köszi, hogy rám gondoltál. :) Előkeresem az elsőt.

Kriszta (hozak) said...

Köszönet a csodás gondolatokért!

Unknown said...

Jó volt végig olvasni, hogy hogyan kezdődött nálad :) nagyon kíváncsi voltam :))