Wednesday 3 December 2008

Sablonok képeslapokhoz

Ma folytattam a képeslapok készítését. Most csak kettőt sikerült, mert Bence rövidre fogta az alvásidőt. A gombokat pillanatragasztóval tudtam rögzíteni de így is nagyon nehezen akartak a megfelelő helyre ragadni, ezzel szemben az ujjaim egymáshoz annál inkább. És ha ez még nem lenne elég, elfelejtettem előtte feltakarítani a kiszóródott csillámport, ami viszont kimondottan szereti a ragasztót, így jelenleg megkövesedett csillogó ujjhegyekkel klimpírozok a billentyűzeten.

Annyira megszoktam a digitális technikát, hogy nagyon nehezen tudom megszokni, ha egyszer már kivágtam valamit, odaragasztottam stb, már nem tudom változtatni a színét, méretét, és az is furcsa érzés, hogy én magam nem tudok a semmiből valamit varázsolni. Ezért elég sok idő elmegy a tervezéssel, inspiráció kereséssel, vázlatkészítéssel. Persze a végén mindig eltérek a tervtől, mert valami hiányzik, vagy éppen nem sikerül úgy. És most hogy kipróbáltam ezeket a dolgokat, még az eddiginél is nagyobb tisztelettel adózom a hagyományos scrapperek felé, akik csak úgy spontán mindenféle terv és méregetés nélkül valóságos műalkotásokat hoznak létre.

Készítettem néhány sablont amit fel lehet használni ezekhez a lapokhoz: fenyőfa, szív, hópehely és kapcsoszárójel-címke formákat nyomtatható pdf dokumentumban, amit itt tudsz letölteni.

Egyéb kézműves tevékénységről a mai délutánra Timi gondoskodott, holnapra ugyanis 1 templomot, 5 házat és 4 fát kell vinnie az iskolába. Amikor először mondta megrémültem, hogyan fogja mindezt elbírni, mert így is igen nehéz a táskája, de megnyugtatott hogy papírból kell, de nem rajzot, hanem maketteket. Fejből sajnos nem ment, de szerencsére az interneten még papírtemplomsablont is találtam (hozzáillő házzal) és másfajta házzal.





5 comments:

Virág Éva said...

Nagyon klassz ötletek! És köszönöm a zárójeleket!

Anonymous said...

Thank you! Your blog post will be advertised on the DigiFree Digital Scrapbooking Freebie search engine today (look for timestamp: 03 Dec [LA 09:00pm] - 04 Dec [NY 12:00am, UK 05:00am, OZ 04:00pm] ).

kisvirág said...

Köszi szépen, nagy segítség lesz nekem. A házikók meg nagyon arik lettek. :)

Timcso said...

Köszi szépen a sablonokat! Tök szupi lett a házifeladat:)megoldása is!!:)

Kuznyec said...

Nem semmi, hogy mennyire kreatív vagy! Legyen az digi, képeslap, makett, mindenben remekelsz!